MÁSODIK FEJEZET

Drew

EMBER, EZ A CSAJ OLTÁRI PÖPEC! - gondoltam magamban már ezredjére, amikor őt bámultam a kémialaborban. Eleinte csalódott voltam, amiért itt nem ábécérendben ültünk, mint a többi órán, de aztán egészen kibékültem a hátsó panorámával, amit a tudtán kívül élvezhettem.

   Megint végigmértem az alakját: karcsú, a megfelelő helyeken mégis kerek. hosszú, hullámos fürtjei fejének minden mozdulatánál rugóztak, miközben teljes beleéléssel trécselt a legjobb barátjával, Clayjel.

   Clay szinte tipikus stréber volt. Élesen elválasztott, lelapított haj, kockás ing, műbőr tolltartó. Szemüveget is hordott, de elég tűrhető fajtát - nem a középen szigetelőszalaggal összeragasztott, klasszikus kólásüveget, amilyet a legtöbben elképzelnek egy ilyennek. A figyelmem visszazökkent a mellette ülő gyönyörű lányra.

   Micsoda páros! Eltöprengtem, vajon tudja-e, hogy a srácok Clay miatt nem szokták randira hívni. Stréberként azonosították őt is, ami igencsak kár, tekintve, hogy micsoda bomba nő. Bár Clay azt állította, hogy van barátnője egy másik városban, mégis pletykáltak arról, hogy ők ketten talán összetartoznak.

   Tehetetlenül felsóhajtottam. Azt kívántam, bárcsak ne szóltam volna hozzá tegnap. Azonnal megkedveltem. Jó móka volt húzni és szívatni egy kicsit. 

   De én nem kerestem barátnőt, se strébert, se semmilyet - semmiképp, sohasem. Így is elég dolog szakadt a nyakamba, és egy kapcsolat akárkivel - főleg vele - annyira összezavarná a dolgokat, hogy bele sem akartam gondolni a következményekbe.

   Elszakítottam róla a tekintetemet, és az előttem lévő feladatlapra meredtem. Próbáltam kiverni a fejemből a beszélgetésünket. Nem tudta, mit gondoljon rólam. Láttam abból, ahogy meglepetten elkerekedtek a mézszínű szemei, s ahogy rágcsálta a sárgabarackszínű ajkát, makulátlan bőre pedig finoman elvörösödött, akár a túlérett őszibarack.

Morogva fészkelődni kezdtem a széken. Úgy gondoltam rá, mint valami gyümölcssalátára, ami alig várja, hogy megkóstoljam. Nem lesz kóstoló senkiből- emlékeztettem magam, miközben a homlokomat ráncoltam. - Szigorúan tiltott gyümölcs.

- Minden oké, öregem?
   Oldalra pillantva észrevettem, hogy Russ, aki labortársam és új barátom is egyben, furcsán néz rám.
- Aha, miért?
Vállat vont.
- Csak úgy. Fura hangot adtál ki.
- Mi jön most a kísérletben? - kérdeztem. Ha rá is csodálkozott, hogy hirtelenjében miért érdeklődöm annyira a feladat iránt, amit általában hagyom, hogy egyedül csináljon meg, semmi jelét nem mutatta.
- Már befejeztük - kuncogott.

- Ja, sajnálom.
   Igazából nem sajnáltam. Millió más dolgot csináltam volna most szívesebben. Utáltam, hogy ebben a hülye laborban kell dekkolnom, vagy éppen más órákon. Annyira túl voltam már a gimin...
- Semmi gáz. Olyan... elfoglaltnak tűntél - pillantott Cami felé, mielőtt visszanézett volna rám.
   Halkan felmordultam, és végigfuttattam a kezem az arcomon. Jobban oda kell figyelnem arra, hogy mit csinálok és ki látja - gondoltam.
- Értem én - folytatta Russ, mintha tényleg beszélgetnénk. - Mindig is csinosnak gondoltam.
- Kit? - próbáltam blöffel szabadulni a helyzetből.
- Most komolyan ezt akarod játszani?
- Mit akarok játszani? Tippem sincs, miről beszélsz, öregem.
Meghökkenve rázta a fejét.
- Oké, vágom. Nem akarsz arról a lányról beszélni, akiről nyilván vágod, hogy csinos. Nem értem, de felőlem legyen. A te dolgod.
- Mész ma este valami jó buliba? - kérdeztem kétségbeesetten próbálkozva, hogy témát váltsak.
- Úgy tervezem, hogy Billy Barkerébe megyek. A szülei elutaztak. Jössz?
- Ha ott zajlanak az események, akkor ott a helyem.
   Muszáj volt gyűjtenem egy jó pontot.
- Akkor keress majd meg! - válaszolta. - Lazulhatunk együtt.
- Meglesz.

   Elég könnyű volt megtalálni a házat, részben a kocsifeljáró környékén parkoló autók mennyiségének köszönhetően. A fekete Camarómból kiszállva körbepillantottam, és észrevettem, hogy a jelek szerint egyetlen lakóépület sincs a közelben. Ez talán nem is volt baj, mivel olyan hangosan dübörgött a zene, hogy mostanra szerintem biztosan kihívták volna már a zsarukat. Elmosolyodtam, mert lejátszódott a képzeletemben, amint körbeveszik a házat, én meg csak nézem, ahogy az emberek kiáltozva szélednek szét a letartóztatás elől.

   A kétszintes, Santa Fe-i stílusú vályogtégla épület felé menet csikorgott a murva a csizmám alatt. A parti már javában zajlott. Odakint már vécépapír borította a fa tövét, és hallottam, hogy egy szerencsétlen flótás éppen a bokorban hányja ki a belét.

   Fellépdeltem a fedett tornácra vezető lépcsőn, miközben próbáltam elkerülni a szemkontaktust a hintaágyban vadul smároló párral, és
bementem.

   Átverekedtem magam a mély basszusra hullámzó testek tömegén, s arra vettem az irányt, amerre a konyhát sejtettem. Megtaláltam a hatalmas sörcsapot, amit kerestem, és felkaptam egy műanyag poharat a pultról.

- Tele kérem! - rikkantottam a zenét túlharsogva az italméréssel megbízott Johnnynak, akinek a suliból emlékeztem a nevére.
- Meglesz! - vigyorgott. Nyitva tartotta a csapot egészen addig, amíg a borostyánszínű ital habja majdnem túlcsordult. Felé biccentettem, mielőtt felemeltem volna a poharat, hogy jókorát kortyoljak belőle, csaknem félig kiürítve azt.
    Óvatosan manővereztem a sörrel a pörgő-forgó tömegben a me-dencére nyíló üvegajtó felé.

- Drew! - figyeltem fel egy hangra, s láttam, hogy Russ hívogatva int nekem.
Felé fordultam, és átadtam neki a poharamat, amíg felpattanok mellé az alacsony falra, ahol ült.
- Mizu, ember? - érdeklődtem, amikor visszaadta az italomat. Óvatosan letettem magam mellé, míg előhalásztam a cigit és a gyújtót a zsebemből. Rágyújtottam, és mélyen beszívtam a füstöt, hogy aztán a szám sarkában kifújjam.
- Nem sok. Csak felmérem a felhozatalt.
- Kiszúrtál már valakit? - méregettem a medencében és a körülötte lévő lányokat a fejemet rázva. A tömeg, a sör és a víz szerintem nem a legszerencsésebb kombináció. Ráadásul nekem nincs az az isten, hogy bármilyen medencébe bepattanjak márciusban - hacsak nem fűtött, persze. Mondjuk, ezen a héten egy kicsit melegebb volt az idő, úgyhogy talán mégsem lehetett olyan rossz.
- Akad néhány, akit később talán megpróbálok felszedni - grimaszolt, és végigfuttatta ujjait fekete haján. - Te láttál valaki kedvedre valót?
Finoman vállat vontam, és megráztam a fejem.
- Nem igazán.
- Nos, Gabrielle Martinez  mindenkitől azt kérdezgette, hogy jössz-e ma este. Szerintem bejössz neki.

   Odapillantottam, ahol a barna bombázó beszélgetett a barátaival a parton állva aprócska türkizkék bikinijében, és felhorkantam. A víz alatti fények tündöklő nyalábokat vetettek sima, karamellszínű bőrére, kiemelve szinte tökéletes alakját. Kacagott valamin - a nevetés felderítette az egész arcát -, és felém tekintett.

- Csinos, de nem az esetem - vetettem oda Russnak, hogy meg-erősítsem: egyáltalán nem foglalkoztat, hogy ezek közül a csajok közül bármelyik a barátnőm legyen.
- Ó, tudom én azt. Csak nem volt szívem elárulni neki, hogy a stréberkékre buksz.

   Lefagytam a Camira irányuló utalástól, meg attól a zavaró ténytől, hogy rögtön tudtam, kiről beszél. Ha teljesen őszinte akarok lenni, ő volt az első, akit kerestem ma este, miután beléptem az ajtón - habár tudtam, hogy úgysem jön el. Örülök, hogy nem tette.

- Cami káprázatos, de ő sem az esetem - nyúltam a söröm után, és belekortyoltam, mielőtt még egyet szippantottam volna a cigiből.
- Biztos az tévesztett meg, ahogy bámultad a suliban. Ha ő sem az eseted, akkor neked ki jön be? Tuti találunk neked valakit, akivel összejöhetsz egy körre.
- Senki sem az esetem. Nem akarok barátnőt. Túl bonyolultak, Russ felvonta a szemöldökét, és úgy nézett rám, mintha megkattantam volna.
Inkább a fecsegés mellett döntöttem.
- A legutóbbi csajom eléggé lenullázott. Iszonyúan ki akart sajátítani. Azt akarta, hogy folyton találkozzunk, és azt csináljam, amit ő akar. Olyan volt, mintha semmi sem lett volna elég jó, amit csinálok. Aztán megtudtam, hogy végig csalt valami főiskolás fazonnal. Szakítottam vele, mire azzal zsarolt, hogy elmondja a szüleimnek meg a zsaruknak, hogy kábszerezem. Azt akarta, hogy maradjak vele, miközben ő azzal a másik csávóval volt.
- Hű, ez durva! És mit csináltál?
- Azt mondtam neki, hogy rajta, tálaljon csak ki. Nem volt semmi bizonyítéka. Amúgy meg ő volt az, akivel mindig együtt szívtam. Őt is legalább akkora bajba kevertem volna.
- Úgy tűnik, igazi győztes típus...
Kuncogtam. A fenébe is, marha jól hazudok. Totál bevette.
- Tudott valamit. Kitől szerezhetek itt egy kis cuccot? - tudakoltam sikeresen elterelve a témát, és körbenéztem a tömegben. - A legutóbbi buliban, ahol voltunk, akadt minden jó, bár az kisebb volt. Felteszem, most nem ez a helyzet.
- Keresd meg Derek Johnsont! - mutatott egy fiúra, aki a ház távolabbi sarkánál állt egy csaj mellett. - Ő lesz a te embered. Nem t’om, honnan szerzi a holmit, de mintha mindig lenne nála valami.
   Láttam, ahogy a lány pénzt ad Dereknek, aki cserébe apró zacskót csúsztat a kezébe.
- Köszi! A múlt hét végi partin nem találtam senkit, aki segíthetett volna ez ügyben, úgyhogy be kellett érnem a piával. Hála az égnek, a nagybátyám nyitva hagyta a bárszekrényt, mielőtt elutazott, így sikerült egy kicsit gyorsabban múlatni a hetet.
- Hallottam, hogy a nagybácsiddal élsz. Sajnálom, ami a szüléiddel történt - nézett rám együtt érző tekintettel. - Már néhány hete ismerjük egymást, de sosem hoztad fel a témát a múltaddal kapcsolatban. Nem akarom erőltetni. Biztos mesélsz majd, ha eljön az ideje.
   Megint belekortyoltam az italba, és vállat vontam.
- Történnek balesetek. Próbálok nem gondolni rá.
   Russ mintha zavarban lett volna.
- Szóval a nagybátyád gyakran van távol?
   Bólintottam.
- Aha. Úgy tűnik, élvezi ezt a repkedős életvitelt. Folyton az óriási vállalati megbeszéléseire utazgat, szerte az országban. Fix, hogy nem örült, amikor rásóztak - még akkor sem, ha amúgy jól kijövünk. Nekem amúgy mindegy. Szívesebben lennék egyedül.
- Na, hát, ha bármikor szükséged van valakire, akivel együtt lóghatsz, tudod, hol találsz.
- Kösz, haver! - nyomtam el a cigimet, aztán vállon veregettem, és lepattantam a falról. Derek felé vettem az irányt, és elég jól éreztem magam a bőrömben... Amíg a nagyon formás barna, aki az érkezésem óta szemezett velem, elém nem tolakodott.

- Szia, Drew! - szólalt meg Gabrielle a közelembe férkőzve, s elállta az utat.
- Szia! - próbáltam az arcán tartani a szemem, és nem az összes többi részén, amit olyan nagyvonalúan közszemlére tett.
- Örülök, hogy eljöttél ma este - futtatta végig boldogan az ujját a mellkasomon.
- Tényleg? Miért?
Igyekeztem felmérni, hogy részeg-e, de nem éreztem erre utaló szagot.
- Észre sem vetted, hogy figyeltelek a suliban? - flörtölt velem mosolyogva, néhány hosszú hajtincset a válla mögé dobva.
- Nem.
   Ez hazugság volt. Észrevettem, és mindent megtettem, hogy elkerüljem. Tisztában voltam a hírnevével, és azzal, hogy mit akar tőlem.
- Nos, én igen - húzódott még közelebb. - Nem akarsz leülni velem a medence szélére? Belelógathatnánk együtt a lábunkat.
- Kösz, nem. Nem bírom a klórt.
   Újabb hazugság. Láttam, hogy Derek eltűnik a házban, és ideges lettem. Nem akartam szem elől téveszteni. Csupán azért jöttem el ebbe a buliba, hogy szert tegyek egy kis illegális frissítőre.
Gabrielle ajakbiggyesztve nézett rám.
- Oké. Akkor mi lenne, ha elvinnél egy körre azzal a cuki kocsiddal? Tudok egy helyet, ahonnan fantasztikus a kilátás a városra. Ott leparkolhatnánk.
   Hű, ez a tyúk nem nagyon veszi a lapot, és úgy tűnik, nem akarja vesztegetni az időt.
Elővettem a mobilomat a zsebemből, hogy rápillantsak.

- Bocs, Gabby, de a nagybátyám mindjárt hazaér - füllentettem ismét. - Csak egy gyors sörre ugrottam be, meg azért, hogy köszönjek Russnak. Mennem kell.
- Ó, hát rendben.
   Tényleg csalódottnak tűnt.
- Akkor a suliban találkozunk - tette hozzá.
- Jaja - osontam el mellette, s magamban megjegyeztem, hogy mostantól mindenáron el kell kerülnöm.
   Besiettem a házba, hogy megkeressem Dereket, de sehol sem találtam.
- Hahó, Derek nem az előbb járt erre? - kiabáltam oda az ajtó mellett álló srácnak, hogy a bömbölő zene ellenére is biztosan meghallja.
- Szerintem felment az emeletre - ordított vissza, felfelé mutatva.
- Köszi!

   Átverekedtem magam a csődületen a megadott irányba haladva, gyorsan felmentem a lépcsőn, ám csak egy smároló párt láttam a fo-lyosón. Megkerültem őket, és megálltam egy félig nyitott ajtó előtt. Miután bekopogtattam, kitártam annyira, hogy bedugjam rajta a fejem, amiért egy sikkantás volt a jutalmam.

- Zárjátok be a kikúrt ajtót, emberek! - morogtam, miközben azt kívántam, hogy bárcsak ne égett volna a kép a retinámba. Az összes többi ajtót méregetve megtorpantam, mert most már féltem kinyitni őket.
- Derek Johnson! Idefent vagy? - kiabáltam.
   A csókolózó pár abbahagyta az akciót, és úgy bámultak rám, mintha megőrültem volna. Egyik szobából sem érkezett válasz, senki sem került elő.
- Nem láttuk idefent - szólalt meg a srác.

   Tehetetlenül felsóhajtottam, és visszamentem lefelé a lépcsőn. Miután sikertelenül átkutattam az egész földszintet, végül kiléptem a házból, s a kocsim felé vettem az irányt. Fenébe! Micsoda egy elpocsékolt este!